Csanádi Juditnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának írt nyílt levél elő- és utóélete

képzős nyílt levél

képzős nyílt levél

A rektor válasza március 22-én

2017. március 24. - képzősnyíltlevél

A nyílt levél előzményei itt olvashatók. A nyílt levél itt, a rektornak a nyílt levél március 16-ai kiküldését kísérő szöveg itt, a rektor március 17-én reggel kiküldött válasza ezen, március 22-i válaszlevelünk pedig ezen a linken olvasható.

Kedves Balla Csönge, Sándor János Vasco, Thury Lili és Varga Anna Gizella!

Köszönöm levelüket.

Meggyőződésem, hogy az Etikai Kódex elfogadása meghatározó alapot jelent a problémák kezelésében, ezért sarkalatos fontosságú hogy a következő Szenátus, az Egyetem demokratikus képviseleti intézménye, tárgyalhassa.

Ezt szem előtt tartva kérem, hogy az előző levelemben jelzett véleményezési határidőig, 2017. március 24-én 12 óráig küldjék meg észrevételeiket.

A reményeim szerint  elfogadásra kerülő Etikai Kódex alapot jelent arra, hogy tovább finomíthassuk  a szöveget, akár több alkalommal is.

Az Etikai Kódex elfogadása lefektet egy olyan működőképes és konszenzusos keretet, amely a további finomítási javaslatokat befogadni képes.

Természetesen március 27-én, a Spronz Júliával egyeztetett időpontban szeretettel várom Önöket.

Üdvözlettel,

Csanádi Judit

rektor

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzosnyiltlevel.blog.hu/api/trackback/id/tr2212364227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása