Csanádi Juditnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának írt nyílt levél elő- és utóélete

képzős nyílt levél

képzős nyílt levél

Válaszunk a rektor levelére március 22-én

2017. március 22. - képzősnyíltlevél

A nyílt levél előzményei itt olvashatók. A nyílt levél itt, a rektornak a nyílt levél március 16-ai kiküldését kísérő szöveg itt, a rektor március 17-én reggel kiküldött válasza pedig ezen a linken olvasható.

Tisztelt Csanádi Judit Rektor Asszony!

Köszönjük a válaszát és együttműködését!

Örömmel láttuk, hogy az etikai kódex szövegtervét megosztották az egyetem polgáraival. Meglátásunk szerint számos előremutató elem került a szövegbe. Ugyanakkor azt gondoljuk, több időre lenne szükség a hallgatóknak és az oktatóknak a véleményezésre, valamint nem világos számunkra, hogy a véleményezések miképpen kerülnek majd megvitatásra, és mennyiben jelenthetnek valós változtatásokat a kódexen.

Támogatjuk a kódex létrehozására tett eddigi erőfeszítéseket, és úgy gondoljuk, hogy a kódex majdani elfogadása jelentős előrelépés lesz az egyetemünk számára. De úgy véljük, hogy a kódex kidolgozásán történt eddigi munkát fontos lenne megerősíteni egyrészt szakértői részről, másrészt a probléma mélyebb megismerésével, hogy a kódex valóban az előforduló visszásságokra reagáljon.

Ugyanis úgy gondoljuk, az egyik legfontosabb lépés kimaradt a kódex megírása előtt: a probléma teljeskörű, független szakértők általi feltárása. Ezek felkutatására léteznek szakszerű módszerek, az ELTE-n már hazai példát is láthatunk. Mivel az egyetem tanszékei különböző oktatási mechanizmussal működnek, ezért más-más jellegű a problémákkal találkozhatunk ezekben a rendszerekben, mindennek az alapos vizsgálatára is szükség lenne.

Mivel ez a lépés kimaradt, valamint ezidáig a kódex sem lett független szakértők által felülvizsgálva, szeretnénk kérni a T. Rektor Asszonyt, hogy halassza el a kódex jelenlegi formában való elfogadását.

Úgy gondoljuk, hogy egy megfelelő eljárásrend kidolgozása, valamint a problémák kielégítő kezelése (szervezetfejlesztők, közösségépítők bevonása) egy hosszabb és sok munkát igénylő folyamat. Ahhoz a későbbiekben elfogadásra kerülő kódex ne csak egy írott szabálykönyv legyen, hanem valóban szerves részévé válhasson az egyetem hétköznapjainak, sok egyéb lépésre is szükség van.

Javaslataink:

  1. Szükség van a probléma feltárására szakértők bevonásával
  2. Szükség van a protokoll a fenti feltárás eredményeihez igazodó kiegészítésére / módosítására szakértők bevonásával
  3. Szükség van oktatóink képzésére a hatalmi helyzettel járó felelősség, a tanári szerepkör határainak, valamint a tanári pozícióval járó feladatok és kötelességek tisztázása érdekében
  4. Szükség van tanárainknak érzékenyítő képzések megtartására a különböző társadalmi csoportok vallásra, nemre, szexuális irányultságra, gazdasági helyzetre, életkorra, etnikumra, nemzetiségre, politikai meggyőződésre való tekintet nélküli tiszteletben tartásáról
  5. Szükség van az oktatók hallgatói véleményezésének – a feljelentéseken kívüli – működő rendszerének is kialakítására

A javaslataink nem teljeskörűek, hiszen mi nem látjuk át az összes hallgatói tapasztalatot. Az első pontban megnevezett feltárás ezen igényeket is felszínre hozhatja.

A Rektor Asszony által a levél átadására felajánlott 24-i időpontnak nem tudunk eleget tenni, mert szeretnénk az aláírásgyűjtést a tervezett ideig folytatni, és tartani a március 31-i lezárásnak a tervét. Ezért kérjük, ajánljon egy alkalmas időpontot egy későbbi napon!

Ezzel szemben a Spronz Júliának és Varga Anna Gizellának felkínált március 27-i egyeztetésen a levél aláírói közül többen is részt vennénk, hogy a fentiekről egyeztessünk, megállapodásra jussunk, és azoknak írásbeli garanciáit lefektessük.

Hogy a nyilvánosság továbbra is követhesse az ügyet, ezen levelünket, valamint a Rektor Asszony elkövetkező válaszát is publikáljuk az erre a célra létrehozott blogunkon.

További együttműködését előre is köszönjük, bízunk a konstruktív párbeszédben, támogatásában, és abban, hogy a közös gondolkodás eredményeképp az Egyetem polgárai egy egyedülállóan, iránymutatóan progresszív közösség részeivé válhatnak.

Köszönettel,

Balla Csönge

Sándor János Vasco

Thury Lili

Varga Anna Gizella

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzosnyiltlevel.blog.hu/api/trackback/id/tr2212360353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarisztáni 2017.03.23. 11:08:14

Azért picit nem ártana pontosítani annak az optikáján, ami erről a korábban valahogy ki nem mondott jelenségről, nevezetesen az MKE falain belül zajló szörnyű dolgokról kezd kialakulni . Varga Annát közölt kép híján úgy tartják számon, mint friss diplomás hamvas áldozatot. Pedig egy ötvenéves, többgyermekes hölgyről van szó, aki irányában a szekszuális zaklatás gyakorlata legalábbis zárójelbe tehető. A hatalmi visszaélés esete pedig rá vonatkoztatva maximum a pozitív diszkrimináció kategóriájába esik. Ugyanis, hogy az ő korában valaki bekerül egy művészeti egyetemre, majd az ott eltöltött évei során minden segítséget megkap a tanszék részéről mind szakmailag mind erkölcsileg a karrierje építéséhez - hogy őszinte legyek - ritka precedens. Az alkotásait és nevét mindig kiemelkedően értékes pozitív példaként citáltuk. Leszámítva a diplomamunkáját, amely bár fontos és kurrens témára épül, mégsem lép túl egy közepesnél is átlagosabb kicsit poros és felületesen értelmezett provinciális lengyel plakát utánérzésnél. A munka színvonala sajnos véleményem szerint semmilyen viszonyban sincs Anna egyéb, igen figyelemre méltó és különös érzékenységű munkáival. De erről senki nem beszél, mert a populista ökölrázás manapság sokkal jobban megtérülő műfaj, mint a színvonalas és értelmes javító szándékú intellektuális párbeszéd.
süti beállítások módosítása