Csanádi Juditnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának írt nyílt levél elő- és utóélete

képzős nyílt levél

A levél utóélete március 20. délelőttig

2017. március 20. - képzősnyíltlevél

A nyílt levél előzményei itt olvashatók. A nyílt levél itt, rektornak a nyílt levél március 16-ai kiküldését kísérő szöveg itt, a rektor március 17-én reggel kiküldött válasza pedig ezen a linken olvasható.

Spronz Júlia 2017. március 16-án válaszolt a rektor februári levelére.

2017. március 17-én az etikai kódexen – a transzaparenciát mellőzve – dolgozó munkacsoport vezetője, Eperjesi Ágnes is csatlakozott nyílt levelünkhöz, melyben a szakértők és a hallgatók bevonását, valamint a probléma feltárását kérjük.

Másnap, a nyílt levelünk kiküldését követő délután Spronz az etikai bizottság vezetőjétől megkapta a készülő etikai kódex szövegét, melyen szakvéleményezést kérnek, és közlik, hogy a kódex a március végén kerül a szenátus elé.

2017. március 20-án délelőtt az etikai kódex kiküldésre kerül az egyetem polgárai számára a következő levéllel:

Tisztelt Oktatók és Hallgatók!

Az Etikai Kódexet előkészítő bizottság befejezte szöveg-előkészítő munkáját. A Kódex az Egyetem közösségének valamennyi tagját személyében is érintő problémaköröket hivatott kezelni, ezért lehetővé kívánjuk tenni, hogy mindenki áttekinthesse, kiegészítse, vagy véleményét jelezze az Etikai Kódex szövegjavaslatával kapcsolatban, hogy a Szenátus elé egy széles körben egyezetett szövegjavaslat kerülhessen.

Ezúton kérek valamennyi oktatót és hallgatót, hogy véleményét és észrevételeit  2017. március 24-én, pénteken délig küldje meg a rektorikabinet@mke.hu címre.

Budapest, 2017. március 20.

                                                                                                                         Csanádi Judit

                                                                                                                               rektor

Feltételezésünk, hogy ezek a lépések nyílt levelünk eredményei. A rektor március 17-ei leveléből kiindulva korábban nem volt tervben a hallgatók bevonása a kódex elfogadása előtt.

A bejegyzés trackback címe:

http://kepzosnyiltlevel.blog.hu/api/trackback/id/tr3012353481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.