Csanádi Juditnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának írt nyílt levél elő- és utóélete

képzős nyílt levél

képzős nyílt levél

Nyílt levél

2017. március 16. - képzősnyíltlevél

A nyílt levél az eddigi aláírók nevével ezen a linken érhető el. Alább csak a levél szövegét közöljük.

 

Tisztelt Csanádi Judit Rektor Asszony!

Mi, a Képzőművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatói és oktatói érdeklődve figyeltük Varga Anna Gizella 2016-os diplomája okán kialakult diskurzust az egyetemen belüli hatalmi visszaélésekről, szexuális zaklatásokról. A diplomakiállítást követően több fórumon nyilvánosságra került a hallgatók intézményen belüli kiszolgáltatottsága, és az FKSE-ben 2016 szeptemberében szervezett beszélgetésen felmerült az ennek felszámolására irányuló szándék is a Rektor Asszony részéről. Nagyon örülünk, hogy elindult ez a párbeszéd az intézményen belüli visszásságokról, de a helyzet sajnos azóta sem változott. Ezen a beszélgetésen a Rektor Asszonytól elhangzott egy ígéret, hogy megszünteti ezeket az anomáliákat, amelynek az első lépése egy hallgatói fórum lesz. Szeretnénk érdeklődni, hogy ez a fórum mikor kerül megrendezésre?

  • Mikor várhatóak a további lépések, melyek – szakértők bevonásával – egy biztonságos, reflektív közeget segítenek létrehozni?
  • Mikor várható tanáraink képzése a hatalmi helyzettel járó felelősség, a tanári szerepkör határainak, valamint a tanári pozícióval járó feladatok és kötelességek tisztázása érdekében?
  • Mikor várható, hogy tanárainknak érzékenyítő képzéseket tartanak a különböző társadalmi csoportok vallásra, nemre, szexuális irányultságra, gazdasági helyzetre, életkorra, etnikumra, nemzetiségre, politikai meggyőződésre való tekintet nélküli tiszteletben tartásáról?
  • Mikor jön majd létre egy olyan, szakértők segítségével kidolgozott ellenőrző rendszer, amelyben a diákok biztonsággal, a későbbi megaláztatásoktól való félelem nélkül jelezhetik a tanári túlkapásokat, illetve hiányosságokat?  

Úgy gondoljuk, hogy ez az ügy nem csak az intézmény emberi viszonyait javítaná jelentősen, de a képzések szakmai minőségét is látványosan emelné, ezért kérjük a Rektor Asszonyt, mint felelős vezetőt, hogy mielőbb tegye meg a szükséges lépéseket.

 

Amennyiben egyetértesz a levél tartalmával, és szeretnéd aláírni, kérünk, jelezd támogatásodat a levelcsanadinak@gmail.com címen, és a listát rövidesen bővítjük a neveddel.

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzosnyiltlevel.blog.hu/api/trackback/id/tr8312343683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása